A kapcsolat elején minden rózsás, torokba gombócot szorító érzésünk van, amikor csak meglátjuk, hogy a szerelmünk írt, vagy szívecskét rakott egy fényképünkre a közösségi médiában.
Azonban lehetnek baljós jelek, melyek azt mutatják, hogy talán nem minden megy úgy, ahogyan azt az elején elképzeltük. Ezek természetesen nem azt jelentik, hogy partnerünk rossz ember, mindössze azt, hogy mi ketten nem biztos, hogy összeillünk.
Ezek a jelek már jelentenek valamit
Ilyen jelek lehetnek, ha túl sokat gondolunk az előző partnerünkre, netán összehasonlítjuk vele a jelenlegit. Ha rendjén valónak érezzük, hogy párunk nélkül megyünk el szórakozni, és eszünkbe sem jut, hogy őt is elhívhatnánk.
További jelek lehetnek, hogy túlságosan természetesnek veszi, hogy vagy neki. Ha már jó ideje randiztok, de nem akar semmi többet; vagy ha túl sokat vitatkoztok, és az apró kis rigolyák, melyeken nemrég még mosolyogtál, most már idegesítenek. És persze, ha azon kapod magad, hogy a szakításon gondolkodsz.