Tech

  • Budapest
    Magazin,  Tech

    Mennyire elérhető a vízvezeték szerelés Budapest területén?

    Az utóbbi több, mint tíz évben jelentős számban hagyták el az országot az emberek. Idősebbek is, de főleg fiatalok. Főleg az egészségügyben dolgozók, illetve a tanárok, de nagy számban emigráltak építőipari szakemberek is, többek között a vízvezeték szerelők. Országos szinten, de budapesti viszonylatban is csökkent a számuk. Előjegyzés Ha építkezni, felújítani szeretnék, akkor több hónapos várakozási idővel tudunk szakembert találni, még Budapesten is. Ennek egyik oka nemcsak a kivándorlásban keresendő, de a pandémia is közrejátszik benne. Gond van az utánpótlással is. Míg régebben szinte túlkínálatról beszélhetünk, ma már előjegyzés alapján dolgoznak a vízvezeték szerelők is. Adott esetben akár több hónapot kell várnunk Budapesten egy-egy jó szakemberre, ha építkezünk, vagy felújításba…

  • Freemail bejelentkezés mobil
    Magazin,  Tech

    A Freemail optimalizálva elérhető a mobilon is

    Magyarország legnagyobb és legismertebb ingyenes levelezőrendszere már nem csak a számítógépen, hanem a mobiltelefonon keresztül is elérhető. Az okostelefonok elterjedésével a Freemail csapata is felismerte, hogy fejleszteni kell. Ennek eredménye, hogy Android és iPhone telefonokra már készülőben van a szoftver alkalmazás. Hogyan történik a Freemail bejelentkezés mobil készülék segítségével? A Freemail bejelentkezés mobil készüléken keresztül leegyszerűsíti a hozzáférést az online levelezésekhez. Az alkalmazás még nem készült el ugyan, azonban a mobilra való optimalizálás már megtörtént, így a telefonon lévő böngészőn keresztül lehet megnyitni a levelezőrendszert. A telefonon keresztül megnyitott Freemail oldal könnyedén áttekinthető, egyértelmű, hogy hova szükséges beírni a felhasználónevet és a jelszót. A szükséges adatok megadását követően, csak úgy,…