Mansukh Prajapati gyermekkora a nyugat-indiai Morbi városában reggel hat órakor kezdődött, amikor hat mérföldet kellett gyalogolnia, hogy agyagot gyűjtsön a családi vállalkozás számára. Emlékszik, hogy apja fazekasként dolgozott, és gyakran felkelt a ritmikus hangra, amely apja fazekas korongján terjedt. „Anyám és én minden reggel négykor keltünk, és kilométereket gyalogoltunk az agyagért” – meséli. Az 1970-es években az agyagedények, amelyeket víz tárolására használtak, elterjedt terméknek számítottak az indiai háztartásokban. Azonban az edények készítése csekély jövedelmet hozott, és a szakma társadalmi megbecsülése is alacsony volt. „Senki sem akarta, hogy a lányukat fazekas családhoz adják” – mondja Prajapati. „Attól féltek, hogy végtelen munkával terhelik meg őket.” A 31. életévében egy természeti katasztrófa hozta…