Egy forradalmi projekt indult el az Egyesült Királyság déli partján, amelynek célja a szén-dioxid eltávolítása a tengervízből. A SeaCURE névre keresztelt kísérleti program a brit kormány támogatásával valósul meg, részeként annak az erőfeszítésnek, hogy új technológiákat találjanak a klímaváltozás ellen. A klímakutatók széles körben egyetértenek abban, hogy a legfontosabb feladat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, amely a globális felmelegedés fő okozója. Ugyanakkor sok tudós úgy véli, hogy a megoldás része kell, hogy legyen a már kibocsátott gázok egy részének megkötése is. Ezeket a projekteket általában szén-dioxid-leválasztásnak nevezik, és általában vagy a kibocsátás forrásánál, vagy a levegőből vonják ki az emissziókat. A SeaCURE különlegessége, hogy azt teszteli, vajon hatékonyabb-e a szén-dioxid eltávolítása a tengervízből, mivel a vízben a koncentrációja nagyobb, mint a levegőben.
A projekt bejáratához a Weymouth Sealife Centre mögött juthatunk el, ahol egy figyelmeztető tábla áll: „Óvatosan: Murénák csíphetnek.” Ez a figyelmeztetés nem véletlen, hiszen a helyszín kiválasztása is a projekt céljait szolgálja. A SeaCURE egy csővel kezdődik, amely a köves part alatt kígyózik, és a La Manche csatornába vezet, ahol a tengervizet szívja fel, majd part mentén hozza a felszínre. A projekt célja annak megállapítása, hogy a szén eltávolítása a vízből költséghatékony módja lehet-e a légkörben lévő klímaváltozást okozó szén-dioxid mennyiségének csökkentésére. A SeaCURE a tengervizet feldolgozza, hogy eltávolítsa a szén-dioxidot, mielőtt visszapumpálná a tengerbe, ahol újabb CO2-t képes elnyelni.
A Plymouth Marine Laboratory professzora, Tom Bell, a látogatásunk során bemutatja a folyamatot. Elmagyarázza, hogy a víz először savas kezelésen megy keresztül, ami elősegíti, hogy a tengervízben oldott szén-dioxid gáz formájában szabaduljon fel, és a légkörbe kerüljön. „Ez a tengervíz-eltávolító” – mondja Bell mosolyogva, miközben egy sarkon fordulunk. Az „eltávolító” egy nagy rozsdamentes acél tartály, amely maximalizálja az érintkezést a savas tengervíz és a levegő között. „Amikor kinyitsz egy üdítőt, az habzik, ez a szén-dioxid kijön” – magyarázza Bell. „A folyamatunk során a tengervizet egy nagy felületen terítjük szét, ami olyan, mintha egy italt a földre öntenél, lehetővé téve, hogy a CO2 nagyon gyorsan távozzon a vízből.” A levegőbe került szén-dioxidot elszívják és koncentrálják, majd tárolásra készítik elő. A csökkentett szén-dioxid tartalmú tengervizet alkáli anyaggal kezelik, hogy semlegesítsék a savas kezelést, majd visszapumpálják a tengerbe, ahol az újra elkezd elnyelni a CO2-t a légkörből, ezzel hozzájárulva a szén-dioxid szint csökkentéséhez.
Jelenleg a projekt által eltávolított szén-dioxid mennyisége nagyon csekély, évente maximum 100 tonna, ami kevesebb, mint amit egy kereskedelmi repülőgép kibocsát, amikor az Atlanti-óceánt átszeli. Azonban a tenger óriási méreteit figyelembe véve, a SeaCURE mögött állók úgy vélik, hogy a projektnek van potenciálja. A brit kormánynak benyújtott anyagukban azt állítják, hogy a technológia potenciálisan évente 14 milliárd tonna szén-dioxid eltávolítására képes, ha a világ tengervizének 1%-át feldolgozzák. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az egész szén-eltávolító folyamatot megújuló energiaforrásokkal kellene működtetni, például úszó napelemekkel a tengerben.
A klímaváltozás elleni harcban a szén-dioxid eltávolítása elengedhetetlen. Dr. Oliver Geden, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület tagja és a szén-dioxid-leválasztás szakértője hangsúlyozza, hogy a közvetlen tengervízből való eltávolítás egy lehetséges megoldás, míg a levegőből való közvetlen eltávolítás egy másik lehetőség. A SeaCURE projekt 3 millió font támogatást kapott a kormánytól, és az Egyesült Királyságban 15 kísérleti projekt egyike, amely a szén-dioxid megkötésére és tárolására irányuló technológiák fejlesztésére összpontosít.
A projekt beindulásával felmerül a kérdés, hogy mi történik a tengerben a nagy mennyiségű alacsony szén-dioxid tartalmú vízzel. Weymouthban a csőből kiáramló víz mennyisége olyan kicsi, hogy valószínűleg nem lesz hatással a környezetre. Guy Hooper, az Exeteri Egyetem PhD-hallgatója, aki a projekt esetleges hatásait kutatja, laboratóriumi körülmények között teszteli a tengeri élőlények reakcióját az alacsony szén-dioxid tartalmú vízre. „A tengeri organizmusok a szénre alapoznak bizonyos funkcióik végrehajtásához” – mondja. „Például a fitoplankton a szén felhasználásával fotoszintetizál, míg a kagylók a szénből építik a héjaikat.” A korai jelek azt mutatják, hogy a nagymértékű alacsony szén-dioxid tartalmú víz bevezetése hatással lehet a környezetre, ezért fontos, hogy a lehetséges hatásokat korán bevonják a diskurzusba.
